Miskolcz 98 XII/27

Édes Heddám!

Im, – egy vers, – meg egy név alatt, a mi rád emlékeztet. Tehát a kicsi, – leereszkedik a néptanítókhoz. Itt van, – élvezd az ő szellemét, – őt.

Egy kicsit kajla ütemekben csicsereg ugyan, – kicsit schablonos témát, – de ír, – kollégád, – és ez tán elég hogy kiábránditson.

Lehet, hogy rosz és közönséges vagyok, de nem állhatom meg, hogy el ne küldjem. Tehát az érdekes, titokzatos, czinikus filágfi, ––– stb. úr, – az kicsike poétácskája a néptanítónak. Ki hitte volna, – hogy ennyire, – „hályog nőtt szemeden”

Hogy haragszol most rám édes jó kis öregem, – magam se’ tudom micsoda csuf passziom a pajtásom eszményeit bemázolni, – de tudom hogy ugy se’ ábrándítalak ki addig, – míg magától, – az elpárolgás elve be nem teljesül. Hát csak szeretlek bosszantani és tetszel nekem mikor véded őt.

Különösen boldog ujesztendőt akartam kívánni, egészséges farsangot, csattanós véggel, – ugrifüles czepperliket, – álmos valczerket, – kokett csárdásokat és diszkrét négyeseket.

Anyácskád jobban ugy–e? kezet csokolom, – a Luby gyerek otthon, – küldhetsz üzenetet, – paksaméta levelet, – elhozza lelkiismeretesen. Ezt a kis lányt nagyon szeretem, – kár, hogy nem tanitok az osztályában, – így csak közvetve protezsálom. Adieu–!!

Miskolcz 98 XII/27

Margit