Dátum nélkül, Miskolc, 1899, szept. 1. körül.

Édes Heddám!

Be ostoba dolog volt, hogy nem talákozhattunk, én téged, te meg engem kerültél el. Egészen elkedvenít! – Máskülönben vígan, egészségesen és ezernyi olyan jó feltételekkel indulok, a milyenekkel – mondják – a pokol tornácza van kikövezve. – Hát Isten veled Hedda. Irj egyszer. Látod, most én vagyok úgy, hogy egy tisztességes levelet nem tudnék lefirkálni semmi áron. Ha soká tart ez a kedvem, – azért ne lepődj meg, – nagyon foglak szeretni, de az élet olyanforma, és a sok rétege közül a legfelső, a mit világosságra tartunk olyan unalmas és szintelen, hogy nem érdemes mást foglalkoztatni vele. Most legalább úgy képzelem. Isten áldjon, szeretnélek most megcsókolni, Hedda.

Margit.