[Miskolc, 1905. aug. 4.]

Kedves Fenyő!
Még egyszer nagyon köszönöm a könyveket és a mai postával küldöm. A legjobban tetszett az Izlandi halász. Nem tudom miért, – talán az újság ingere, mert soha hasonlót sem olvastam. Ezek a franciák tudnak hatásosak lenni, – és az, – jól mondják a Figyelőben, – nem hiba, hanem erény. Ezek a nagy tagbaszakadt, naiv ősemberek tetszenek nekem. És egy francia az északi ködöt is „Északi köd” nélkül tudja megírni. A Niels Lyhné–t is élveztem. Nekem németül van meg, és másodszor úgy olvasom, csak úgy lassabban haladok. Furcsa dolog. Csupa haláleset, – (nyolc ember hal meg) túltömött, fárasztó báróötvösös prelekciók, – bárójósikás előrejellemzések, külső kinézések leírása hosszadalmasan, kevés történés és semmi levegő, mondaná egy piktor, – hölgyek között, – Boyennétól [!]Femminvreig, – innét Germáig nincs semmi, csak „két év”, – „három év”. – És mégis bájos, szép és igaz, – talán csakugyan hasonlít az élethez. Karenit már régen olvastam de most is átnéztem, – igaza van, nagy és erőteljes alkotás. A negyedik könyvet ki nem állhatom, – közönségesnek és üresnek találtam (aligha van igazam) és nem tudtam végigolvasni 30 oldalnál többet. Még egyszer nagyon köszönöm mind.
Azt hiszem, nem fogok több verset írni. A vershez izgatolódni kell, – történetének, emóciónak kell lenni az embernek, – én meg nem győzök eléggé örülni, hogy most nyugodt lehetek és ne rombolom ezt a generációk óta rosz [!] idegeimet. Az uramnak igaza van, – az idegen embereknek készült versek nem érik föl az egészséget. Ha volna olyan „Népköltési gyűjtemény”–e elhozathatná kölcsön, a mikor jön. De írja ám meg, melyik vasárnap. A „negyedóra” megjött 1–én a Naplóban.
Szives és hálás üdvözlettel

Fröhlichné