A miskolczi közmondások közül országosan ismertté vált a: <<Pislog, mint a miskolczi kocsonya>>. E közmondás keletkezésének ideje bizonytalan s a következő, állítólag megtörtént esetből ered.

A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömör-vidék és Budapest közötti felső magyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett <<furmányosok>> közvetítették. Miskolcz városa ezeknek közbeeső állomása volt. Itt rendesen a Szentpéteri kapuban levő <<Szarvas>>, <<Törökfő>> és a <<Magyar huszár>> czimű kisebb vendégfogadókban szállottak meg éjszakára.

Egy felső-gömöri tót furmányos is a <<Magyar huszár>>-ba tért be napszállatkor. Vacsorát kért a korcsmárosnétól, még pedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva <<Potyka Kati>> beczéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti sötét pinczéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takaros étvágygyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepéből kikandikáló hust akarja konzumálni.

 
De egyszerre csak ijedten ejti el a villáját és így kiált fel :

– Jáj, jáj, krcsmárosní, anak a kocsonyanak szeme izs van, sag úgy hunyorgatya felím !

 
Potyka Kati asszony odabokázott és elhülve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég.

Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításért.

– No, ennek pechje volt ! – mondá a Kati flegmatikusan és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot, mely ezután ismét jól érezte magát <<a körülményekhez képest>>.

A különös jelenet nagy hahotát keltett s jóidőre kompromittálta a miskolczi kocsonyát és azóta már sok koponyát vertek be miatta.

Szendrei János: Miskolcz város története, V. kötet, 445–446. l.