Miskolc, 1903. jún. 24.

Ha ismerni véli az írót – kérem - , hagyja magára az embert. – Talán! – Ne haragudjék – de úgy félem a gondtalan, jóleső megnyilatkozásokat. Ha egyszer hizzáfognék, talán elékívánkoznának azok a legutolsó dolgok, amik a Halál meséjében üresen, szétrombolva hagyják el a lelket.
NE - - !
Hogy Pesten mit akarok, felejteni-é? Emlékezni talán?
Olyan rossz, mikor beszédes, régi bútorok és köntösök és házsorok rendre elnémulnak és nem marad semmi – csak a meg nem történt lehetőségek.
Ezt nem ismeri, - ugye?
Azt hiszi, ugye, hogy nincs is egyéb a világon – csak éppen a halál? (nagyon beteg voltam akkor. Egy rossz orvos, talán az eddigi is megzavarta a barátságunkat, amire számot tartok; bármennyire hangsúlyozza is a „szerkesztőt”. Akkor megharagudott valamiért, azt hiszem. És én máig sem tudom, a szerkesztőmet vagy a barátomat szeretném-e kevésbé megharagítani. […]
Az ex-lex egyre tart, és itt olyan szárnyatörötten érzi magát az ember. Pedig látom, hogy a világ témákkal van tele, és előbb-utóbb írni kell. Megérem, hogy még fontosnak fogom tartani az írást az életre -, de majd akkor, ha éppen semmi nem lesz egyéb fontos. - Most van olyanformán. - Mikor látja Pestet és mit művel a nyáron?
Szívesen üdvözli
Kaffka Margit