[Miskolc, 1906. jan. 8.]

Kedves Fenyő!
Nem tudom eléggé megköszönni a jóságát, hogy eljár a dolgomban. Ha a főigazgató vagy ki helybenhagyja az alkut, természetesen odaadom a novelláskötetet, hogy ősszel kiadják, de olyanformán, hogy vegyék meg most. A nyáron könnyen meghallhatok, ősszel amúgy se vehetem sok hasznát, most pedig nagyon hasznos volna nekem ötven privát és számfeletti forint, – mert felmennék belőle hosszabb időre Pestre utánajárnék a dolgoknak, lehetséges–e majd felkerülni nekem. Jövő évre mindenesetre szeretnék hosszabb szabadságot venni és felmenni és utánajárni az áthelyezésnek, ha már máskép [!] nem lehet. Akárhogy józanodott, kedves barátom, nem rontotta meg a kedvemet, tudom, hogy fel kell mennem és fel fogok menni bármi áron. Azért jó, hogy világosan látok és mindent megmondott, – de mégis fölmegyek, most itt rosszabb. Ha az uram igazán szeret, úgy se fog csupa előítéletből itt maradni. Lehet, hogy rosszabba [!] fordul úgy a sorom, de hát nem ez az élet? Hogy jobb–rosszabb [!] cserélődjék. Különben magának úgyis előkelő szerepe van a tragédiában, – a válság előtt a „figyelmeztető”, mikor a közönségnek azt kell hinni, hogy a hős még visszatér. Nekem sietni kell, (hogy szépen mondjam) nehogy akkor nyíljék meg az ajtó a mikor már nincs szárnyam a repülésre
A kicsi asszonyát és a két fiát csókolom. Ugye megpróbálja így gyorsítani a vásárt Franklinnál. Frebruárban fölmennék, – akkor meglátogatom a feleségét. Üdvözlet

Fröhlichné