Kaffka Margit

1880. június 10.-én született Nagykárolyban.
Apai ősei Csehországból vándoroltak be, általában iparos emberek voltak, akik nemcsak foglalkozásukat, hanem szigorú erkölcsüket is megőrizték. Apja Kaffka Gyula ügyvéd, később Szatmár vármegye főügyésze volt. Édesanyja, Uray Margit a megye legősibb nemzetségei közül való, ereiben Árpád-kori ősök vére csörgedez, nagy múltú nemeseké, de a közvetlen elődök már dzsentrivé süllyedtek. Házasságukból két gyermek született: Kaffka Margit és Kaffka Ibolya.
Hat éves koráig a jólét, kényelem és a családi otthon melegsége vette körül, ekkor azonban apja, aki beteg volt hirtelen meghalt (egyesek szerint öngyilkosságot követett el). Apja halála után felbomlott a család. A Kaffka-nagyszülők nem merték unokáik nevelését az anyára bízni. Kaffka Margit testvérét, Ibolyát a temetés után elvitték magukkal Miskolcra, ők nevelték fel, ők adták férjhez, anyja felment Pestre, azzal a szándékkal, hogy szakmát tanul és dolgozni fog.
Az otthon maradt Margitot 1886 decemberében beíratták a szatmári irgalmas-nővérek zárdájába bentlakó növendéknek. A zárdából kikerülve, anyja és nevelőapja nem akarták taníttatni, mert nem volt miből, kesztyűs boltba és varrodába akarták adni tanoncnak. Végül szemproblémája miatt mégis beíratták a Szatmármegyei Nőegylet Nőipariskolájába, innen ment 1893-ban a Nagykárolyi Polgári Leányiskolába.
1894-ben beiratkozik a Szatmári Szent Vince Irgalmasnővérek Zárdájának tanítónőképzőjébe. Eleinte családi segítséggel végzi az iskolát, később ösztöndíjas lesz, egy év ingyenes bennlakásért cserébe vállalja, hogy a képesítés megszerzése után egy évig ingyen tanít az Irgalmasnővérek valamelyik zárdájában. Az iskola utáni első szünidőt apai nagyszüleinél töltötte Miskolcon, itt érte a hír, a tanításért cserébe vállalt egy évet a Miskolci Irgalmasnővérek Zárdájában kell letöltenie.
Miskolcon bentlakó tanítónőként a zárdában, a szünetekben nagyszülei házában lakott, környezetét azonban nem kedvelte, a budapesti nyíltabb légkörre vágyott. A Miskolcról írott levelek tanúsítják, hogy a vidék unalma és „vaskezű formái” űzik el innen, s a tartalmasabb, mélyebb fővárosi életre vágyik.
Ez után Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ebben az időszakban jellenik meg első verse - még álnéven - a Nagykárolyban kiadott megyei lapban, és nem sokkal később a Magyar Géniuszban - már saját neve alatt - adták közre Fényben című költeményét.
Visszatért Miskolcra és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Szabad idejében foglalkozott az irodalommal, körülötte egyész kis irodalmi szalon alakul ki. Ekkor (1903-ban) jelenik meg első verseskötete és ekkoriban került a Nyugat munkatársainak körébe is.
Miskolci tartózkodása alatt a Miskolci Közművelődési Egylet tagja, Csiky Gergely: Czifra nyomorúság című színdarabjában is szerepel.
1904-ben Fröhlich Brúnó erdészmérnökhöz megy feleségül. Közben sorra jelennek meg írásai a fővárosi lapokban. Prózai írásai, novellái egyre gyakoribbak.
1906-ban megszületik Laci fia, akit verseiben Lócinak, Péterkének, Petikének nevez, ebben az évben jelenik meg első novelláskötete is: Gondolkodók és egyéb elbeszélések címmel.
Mindenképp szeretett volna újra Pestre jutni és ez 1907-ben sikerült is. Férje a Földművelésügyi Minisztériumba kapott kinevezést, Ő pedig az Újpesti Polgári Leányiskolában kapott tanítónői állást. Tanári működése alatt három tankönyv szerkesztésében vett rész.
Nem csak magánéletében, de a költészetben is mindig az újat kereste. A fővárosi nagy szerzők (Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza) már akkor felfigyeltek rá, amikor még vidéki tanárnő volt, és lelkesen fogadták be maguk közé. Ő pedig lelkesen ment is, így be tudott kerülni az irodalmi körökbe, ahol a hangadók azonnal felismerik egyéni hangját és így megnyíltak előtte - szinte korlátlanul - a lapok és folyóiratok kapui is.És a legfontosabb: az 1908 januárjától megjelenő Nyugat a legelső számtól kezdve a munkatársai sorába hívja, és ezzel mintegy "hivatalosan" is a századeleji új irodalmi mozgalom megteremtsében szerepet játszó nemzedék tagjai között tudhatta magát.
Férjétől 1910-ben elvált, s ugyanazon év novemberétől kisfiával külön lakásban élt Budán, a Márvány utcában. A családfenntartás nehézségeivel küszködve, anya és háziasszony, tanítónő és író egyszerre.
Tanári pályafutása alatt nemcsak rajong az irodalomért, hanem ír is, előbb verseket, elbeszéléseket, majd négy nagyregényt. 191l-ben Schöpflin Aladár bíztatására megkezdi a Színek és évek című regényének írását, amit előbb folytatásokban a Vasárnapi Újság közöl, majd pedig 1912-ben megjelenik könyv formájában is. Ez a legismertebb műve, a legjobb magyar társadalmi regények egyike. A Nyugat irodalmi folyóirat munkatársai lelkesedéssel fogadják.
Kaffka Margitot, a regényírót elsősorban az asszonyi sors, a nő elnyomottsága foglalkoztatta, és ezzel egyidőben általános társadalmi kérdésekre is fény derül. A nő alakja körül eloszlat minden ködös homályt, amelyet éppen azért vont köréje a világ, hogy annak megaláztatását leplezze, sőt igazolja. A századeleji kiszolgáltatott asszony céltalan, szomorú sorsának megváltoztatására az új idők asszonyideálját tartja képesnek.
1913-ban jelenik meg a Mária évei című regénye. Ady Endrének ez év tavaszán Érmindszentre írott levelében magányosságáról, bizonytalanságról, szorongásról panaszkodik. Szerencsére rövidesen találkozik azzal a fiatal férfival, akit várva-várt, akibe szerelmes lett, Bauer Ervin orvosbiológussal. 1914-ben összeházasodnak. Kaffka Margit egész kapcsolatuk kifejlődését megírta naplószerűen. Ez 1966-ban 1914 augusztus címmel jelent meg nyomtatásban. A fiatal férfit már a háború kitörésekor a harctérre vezénylik.
1915-ben Kaffka Margit kéri nyugdíjaztatását. Abbahagyja a tanítást, hogy teljesen az irodalomnak szentelhesse tehetségét. Nemcsak mint szépíró, hanem mint publicista is.
Fiát, Lacit a Dévai Állami Reáliskolában nevelteti, s hol a budapesti lakásban él, hol a férje közelében valamelyik katonakórházban, ott, ahová azt éppen a háború veti.
1918 tavaszán megjelenik Kaffka Margit gyűjteményes verskötete, Az élet útján címmel.
Életének az első világháború végén fellépő spanyolnátha-járvány vet véget 1918. december 1-jén 38 évesen. Ugyanúgy a járvány áldozatává válik fia is, így együtt temetik el őket. Babits Mihály és Móricz Zsigmond mondottak az írónő tiszteletére gyászbeszédet.
Sírja Budapesten, a Farkasréti Temetőben található.